A polgármestert interjúvolták meg a táborozó gyerekek

A Rákóczi Telepi Tagiskola ad idén is otthont a hat héten át tartó, a közelmúltban indult városi napközis tábornak. A várpalotai Család- és Gyermekjóléti Központ szervezésében különböző tematikus programokon vehetnek részt a táborozók. Az első héten a média világa került a középpontba.

Közösen futottak

Közös futással kezdték az elmúlt héten a szerdai napot a várpalotai székhelyű MH Böszörményi Géza Csapat-gyakorlótér Parancsnokság katonái.

Idén is Balatoni Csillagösvényen

A Kárpát-medence lakóit, a keresztény Európa népeit ma is mindennap megszólítja és találkozóra hívja közös értékeink megvédésére a déli harangszó. Így volt ez Hunyadi János korában, legyen ez így ma is! Figyeljünk oda a déli harangszóra, bizalommal fogjuk meg egymás kezét! Isten kegyelmével meg tudjuk őrizni és gyermekeinknek át tudjuk adni lelki, szellemi, anyagi értékeinket, azokat a kincseinket, amelyekért annak idején őseink együtt mentek csatába Nándorfehárvár alatt – írja Böjte Csaba ferences szerzetes, amikor figyelmünkbe ajánlja az idei, immár tízedik Balatoni Csillagösvényen rendezvénysorozatot.

Milliárdos fejlesztések kormányzati támogatásból Várpalotán

Jelentős összeget, összesen 24,5 milliárd forintot biztosít a kormányzat Várpalotának a korábban bejelentett védelmi ipari beruházáshoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztésekre. Új, modern épületet kap a Faller szakképző, megépül a Készenléti Lakótelepet Inota faluval összekötő út, de építési telkek közművesítése és munkásszálló építése is szerepel a tervek között.

Rendhagyó templomtúra Várpalotán

Templomtúra címmel rendhagyó helytörténeti utazásra hívta és várta két hétvégén át a téma iránt érdeklődőket az Örömhír Alapítvány. Az ingyenes programon az evangélikus, a katolikus és a református templom mellett a felújítás alatt álló egykori zsinagóga történetét is szakértő idegenvezetés mellett ismerhették meg az érdeklődők.