Úrnapját ünnepelték a katolikus hívők a várpalotai Nagyboldogasszony-templomban. Az ünnepi szentmisét követően egy négy stációból álló körmenet járta be a Hunyadi Mátyás teret.
Month: June 2023
Tisztelgés a várvédő diadal hősei előtt
Három napon át a várpalotai Thury-vár különböző történelmi korszakait idézték meg hagyományőrzők a Palotai Mustra névre keresztelt várjátékon, amelynek középpontjában ezúttal is a névadó kapitány, Thury György 1566-os hőstette állt.
Vándordíjat kapott a várpalotai tagintézmény
Évzáró szakmai napot tartott a Veszprém Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Várpalotai Tagintézménye a Thury-várban. A rendezvényen adták át a 2023-as Optimum Opus szakmai díjat, melyet a közösség ezúttal Fülöp Magdolnának ítélt oda, valamint a szervező várpalotai tagintézmény átvehette az idén alapított vándordíjat.
Zámbó Krisztián és Ruszó Tibi is színpadra lépett Várpalotán
Zámbó Krisztián és a 2019-es X-Faktor győztese, Ruszó Tibi is fellépett azon a családi napon, amelyet a várpalotai városi sportcsarnok parkolójában rendezett a Barát a Bajban Alapítvány.
Véradó napok
A következő helyszíneken várják a véradókat június 12. és 14. között.
Elfogatóparancs volt érvényben ellene – Várpalotán csípték el a rendőrök
A járőrök 2023. június 6-án 16 óra körül Várpalotán igazoltattak egy 39 éves helyi lakost – olvasható a Veszprém vármegyei rendőrség közösségi oldalán.
Lemondott a városvédő egyesület elnöke
Tizenhét esztendő után lemondott a Várpalotai Városszépítő és -védő Egyesületben betöltött elnöki posztjáról Petrovics László. A jövőben Juhosné Vavró Zsuzsanna vezeti az 1990-ben alakult civil szervezetet.
Rendhagyó irodalmi majális a várpalotai várnál
A Krúdy Gyula Városi Könyvtár és a veszprémi odaLÖKött KÖLtészet közös szervezésében rendhagyó slam poetryre várták az érdeklődőket a napokban várpalotai Thury-vár melletti rondellánál, ahol többek között Petőfi Sándor Pusztapalotánál írodott, Szeget szeggel című versének átirataival léptek fel a slammerek.
Szíve szerint egész nap csak festene Maráczi Tiborné Tercsi
Újabb kiállítás nyílt a várpalotai Öcsi Cukrászdában, ahol ezúttal Maráczi Tiborné Tercsi festményei kerültek ki a falakra, s egészen június 11-ig bárki megtekintheti azokat.
Az összefogás és a hit ereje
Fontos, hogy megemlékezzünk Trianonról, a magyar nemzetet ért tragédiáról. Az idő kerekét ugyan nem lehet visszaforgatni, s a békediktátumot meg nem történtté tenni, a hatásait tompítani azonban igen.