A Várpalotai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a 22 éves helyi lakos ellen.
Month: July 2021
Elfajult a baráti italozás Várpalotán: két foga kitörött és az arccsontja is megrepedt a sértettnek
Megverte egy 28 éves hajmáskéri férfi egy 29 éves várpalotai ismerősét 2021. június 4-én az esti órákban Várpalotán, akivel egész nap együtt ivott, tudtuk meg a rendőrségtől.
Három ittas sofőrt is begyűjtöttek a várpalotai rendőrök
A Várpalotai Rendőrkapitányság befejezte az ügyek vizsgálatát.
Inotai séták
Július 27-én 10 órától és július 30-án 16 órától exkluzív sétán lehet bejárni az első ötéves terv keretében felépült, hajdan nyüzsgő élettel teli iparváros mára elhagyott, romos, és a hétköznapi emberek elől elzárt területét.
Várpalotán kapták el az ittas sofőrt
A Várpalotai Rendőrkapitányság befejezte a 63 éves ősi sofőr ellen folytatott vizsgálatot.
Munkahelyén sikasztott a várpalotai férfi
Sikkasztás vétségével vádolja a Veszprémi Járási Ügyészség azt a férfit, aki ausztriai munkahelyéről összesen mintegy 372 000 forint értékű készpénzt és ruhaneműt tulajdonított el.
Gyerekével küldte a drogot a vevőnek a várpalotai anya
A Veszprém Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy 41 éves férfi, valamint 45 éves házastársa ellen.
Egymilliárd forintból épül korszerű ápolóotthon Várpalotán
Egymilliárd forintot biztosít az új ápoló otthon megépítésére Várpalota Város Önkormányzatának a magyar kormány – jelentette be a napokban sajtótájékoztatón Campanari-Talabér Márta polgármester és Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője. A városvezető hangsúlyozta: régóta tervezték, most pedig meg is tudják valósítani, hogy méltó körülményeket biztosítsanak az ellátásra szoruló idősek számára.
Csodaszarvas tábor Várpalotán
A Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskolában napközis Csodaszarvas tábort tartottak.
A Palotai Turul Társaság és a Mi Hazánk Mozgalom koszorúzott a kopjafánál
A magyar történelem egyik kiemelkedő, ám sokáig méltatlanul háttérbe szorított diadalára, a 907-es pozsonyi csatára emlékezett a napokban a Palotai Turul Társaság.