Idén is csúcsforgalom lesz az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság (MH BGCSP) kezelésében lévő lő- és gyakorlótereken, derült ki a katonai alakulat éves tájékoztatóján, amelyet a közelmúltban tartottak a várpalotai Kossuth-laktanyában.
Vp7Nap
Telt házas koncertet adtak a várpalotai zeneiskola tanárai és diákjai
Idén is megrendezte hagyományos tanári hangversenyét a várpalotai zeneiskola. A Thury-vár rendezvénytermében tartott koncert repertoárja a zenetörténeti korszakok széles palettáját ölelte fel a barokk kortól egészen napjainkig.
Börtönbüntetései idején tért meg Istenhez Boros Lajos
Rácsok mögött szabadon címmel tartott előadást a közelmúltban az Inotai Tagiskolában Boros Lajos, aki három évtizedes börtönbüntetése idején tért meg Istenhez. A Készenléti Lakótelepen mesélt korábbi életéről, a fordulópontról és jelenlegi helyéről, hitvallásáról és feladatairól az érdeklődőknek.
A fal állította meg az Ignist Várpalotán
Lakossági bejelentés alapján mentek a rendőrök Várpalotán a Korompay utcai társasházhoz 2023. március 12-én 18 órakor, mivel egy autó a tömbház oldalának ütközött – olvasható a Veszprém vármegyei rendőrség közösségi oldalán.
Felgyújtotta ismerőse házát egy férfi Várpalotán
Az 50 éves férfi 2023. március 9-én az esti órákban italozás közben féltékenység miatt összevitatkozott élettársával és azzal a férfival, aki az ingatlanjába befogadta őket – olvasható a Veszprém vármegyei rendőrség közösségi oldalán.
Égett egy melléképület Várpalotán
Kigyulladt egy melléképület Várpalotán, a Készenléti lakótelepen.
Eltévesztette az épületet, dühében letörte a várpalotai múzeum kilincsét
Az egyik várpalotai múzeum képviselője tett bejelentést 2023. március 6-án 15 óra 20 perckor arról, hogy az épületbe betörtek.
Befőzőautomatákat adományozott a CÖF-CÖKA
A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány az idei évben is folytatja adománykörútját: szerdán a tótvázsonyi Janka Tanyának és a Várpalota Pétfürdő Kertbarát Körnek adtak át házi befőzőkészülékeket.
Nem fizette be a bírságot, a fogdában kötött ki a várpalotai férfi
Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései Veszprém vármegyében.
Jogosítványa nem volt, mégis kocsikázni akart a kamasz fiú
Jármű önkényes elvételének bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy fiatalkorúval szemben.