A színes diplomás, a pályakezdő és a várpalotai nevelési intézményekben új pedagógusokat köszöntötték a napokban a Szent István úti inkubátorházban Várpalotán. A vas emlékdiplomát Campanari-Talabér Márta polgármester adta át Poór Gyulának a 65 évvel ezelőtt megszerzett testnevelő tanári képesítésért.
Month: December 2023
Jubileumi gálát tartott a Dance Action
Jubileumi táncgálát tartott a Dance Action november végén a Gál Gyula Városi Sportcsarnokban. A 2013-ban alakult csapat telt ház előtt lépett a közönség elé. Az ünnepi eseményre meghívták barátaikat is, színpadra lépett Bakonyi Lili Benigna, Láng Viktória, az NDC Dance Studio, a Style and Passion Show Dance Company, a Vision Hip-Hop Dance és Mihók Johanna.
Adventi varázslat a várudvaron
Advent első vasárnapján kigyúltak a karácsonyi fények, ismét ünnepi díszbe öltözött a várpalotai Thury-vár, amelynek udvarán a Cserregő Néptáncegyüttes adott műsort, majd Balássy Betti és Varga Feri énekelt az összegyűlteknek.
Kétszáz embernek ad majd munkát a lőszergyár Várpalotán
A városban épülő lőszergyárban folyó tevékenységről, a munkalehetőségekről, biztonsági kérdésekről, a gyártástechnológiáról és a termékekről kaphattak részletes információt azok, akik ellátogattak a múlt héten a Rheinmetall közösségi napra a Szent István úti Inkubátorház földszinti nagytermébe, ahol egészen az esti órákig várták az érdeklődőket.
Közösen őrzik a város ipari múltjának hagyományait
Együttműködési megállapodást írtak alá a napokban Várpalotán a Rákóczi Telepi Baráti Kör Egyesület, a PSZC Faller Jenő Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, valamint a Rákóczi Telepi Tagiskola vezetői. A szerződésben foglaltak szerint a felek iskolai hagyományőrző rendezvények méltó lebonyolításával segítik a várpalotai szénbányászat emlékének életben tartását s hagyományainak tovább örökítését a fiatalabb generációkra.
Kiállítás nyílik Gáspár Dóri alkotásaiból
Gáspári Dóri alkotásaiból nyílik kiállítás december 8-án, pénteken 17 órakor a várpalotai könyvtárban.