Múltidéző író-olvasó találkozó

Az én Várpalotám című könyv írójával, Vanyó Józseffel találkozhatott az olvasóközönség a várpalotai Krúdy Gyula Városi Könyvtárban. Az eseményen Budai László intézményvezető elmondta, az idén júliusban bemutatott kötet iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy szükségessé vált azt újra kiadni.

Civilek hagyománnyá érett sportversenye Várpalotán

A Gyermekmosoly Nagycsaládos Egyesület csapata nyerte el a vándorkupát a Várpalotán 17. alkalommal megrendezett civil szervezetek sportnapján, ahol a budapesti atlétikai világbajnokságról szóló totó mellett asztaliteniszben, dartsban és sakkban mérhették össze tudásukat a versenyzők.

Csik Ferenc olimpiai bajnok úszóra emlékeztek

Az 1936-os berlini olimpia aranyérmes úszója, a 110 éve született Csik Ferenc tiszteletére tartott koszorúzással egybekötött megemlékezést az elmúlt héten a Várpalotai Tanuszodánál található emlékműnél a Városszépítő és -védő Egyesület, valamint a Várpalotai Olimpiai Baráti Kör.

Évzáró tanácskozás karácsonyi hangulatban Várpalotán

A helyi járatú autóbusz-közlekedés szolgáltatási díjai, valamint a városüzemeltetési feladatok ellátására vonatkozó szolgáltatási szerződés módosítása is napirenden volt Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének idei utolsó ülésén. A tanácskozáson karácsonyi dalok és egy vidám mese is elhangzott tehetséges várpalotai gyerekek előadásában.

Szent Borbála-napi megemlékezést tartottak Várpalotán, rendhagyó helyszínen

A bányász hagyományőrzésben élen járó civil szervezet, a Rákóczi Telepi Baráti Kör hosszú évek óta minden év decemberében megemlékezik a bányászok védőszentjéről, Szent Borbáláról, akinek tiszteletére emlékművet is emeltek a róla elnevezett téren. Idén azonban a zuhogó eső miatt nem ott, hanem a Rákóczi Telepi Tagiskola folyosóján felállított bányászvitrinnél tartották meg a megemlékezést.